Skip to content

Újévi filmek

Egy közös film együtt

Menu
  • Kezdőlap
  • Kapcsolat
  • Áruház
  • Szolgáltatás
Menu
kis nappali berendezése

Kis nappali berendezése helytakarékos módon

Posted on 2021.10.03.

Akinek nagy hely áll a rendelkezésére, az elengedheti a fantáziáját. Számtalan variációt kipróbálhat a különféle berendezési tárgyaknak köszönhetően. Egy kis nappali berendezése a kevés helyből kifolyólag sokkal nagyobb kihívást jelent, hiszen az első számú szabály szerint, csak olyan bútorok jöhetnek számításba, amelyek beférnek az adott helyre és nem foglalják a teret feleslegesen.

Tehát nem árt csak az alapvető dolgokban gondolkodni a kis nappali berendezése során. De mi az, ami alapvetőnek számít ebben a környezetben? Valamilyen tárolóra szinte minden helyiségben szükség van. Ebben az esetben a rendelkezésünkre álló helyet teljes mértékben kihasználhatjuk, egészen a plafonig. Egy plafonig érő beépített szekrény vagy polcrendszer tökéletes megoldás ebből a szempontból.

Olykor lazításra is szükség van, ami nem lehetséges, ha nincs a nappaliban egy kényelmes kanapé. A kétszemélyes változat elhelyezése bár kompromisszumokkal járhat, mégis hasznos teret szabadíthatunk fel, ha a falhoz tolva helyezünk el egy ilyet a kis nappali berendezése során. A dohányzóasztal szintén fontos elemét képezi a nappalinak.

Ebből sem árt egy kisebbet beszerezni, ami arányaiban illeszkedik a kanapéhoz. Ki gondolná, de még a függöny is a segítségünkre lehet abban, hogy nagyobbnak hasson az egyébként kevés hely. A kis nappali berendezése alkalmával igyekezzünk világosabb árnyalatokat használni a függönyökből. Ezzel olyan hatást érhetünk el, mintha sokkal tágasabb lenne az adott helyiség annál, mint amilyen.

Legutóbbi bejegyzések

  • Terasz építés szakértői: a Caribi Télikert Kft.
  • Prémium hűtőszekrény a Konyhanet Webáruház kínálatában
  • A gyerekpezsgő mosolyt csal a kicsik arcára
  • Kiváló egyedi póló kínálat a Pixelspolo.hu-nál
  • Prémium fedőmatrac a Netmatrac Webáruház kínálatából

Kategóriák

  • Egyéb kategória
  • Szolgáltatás
  • Webáruház

Címkék

rizsfőző vízforraló
©2025 Újévi filmek | Design: Newspaperly WordPress Theme