Amikor babalátogatóba készülsz vagy egy kisgyermek első karácsonyára, születésnapjára keresel valamit, akkor a baba ajándékok között megtalálod a számításod. Természetesen felmerülhet benned a kérdés, hogy minek örül a baba és a mama egyaránt? A válasz, hogy olyasminek, ami nemcsak szórakoztató, hanem a fejlődést is segíti. A baba ajándékok különösen az 1 év alatti gyerkőcök esetén bírnak óriási jelentőséggel.
Ez azért fontos, mert ebben az időszakban óriási lépéseket tesznek meg a testi és szellemi fejlődésükben. Az első év a legdinamikusabb időszak a baba életében. A születés után, kezdetben csak fekve figyeli a világot, de már néhány hetes korban elindul a szem-kéz koordináció és a hangokra való reagálás. 3–6 hónapos korban már elkezdenek nyúlni a tárgyak után, markolni, sőt, elkezdik a gurulást, hason fekvést.
A látásuk is egyre élesebb, így színes, kontrasztos játékok kifejezetten hasznosak. 6–9 hónapos korra sok baba ülni tanul, próbál mászni és mindent a szájába vesz. Ezért ebben az időszakban a rágókák, textilkönyvek, puha tapintású játékok tökéletesek. Ezek biztonságosak és lekötik a figyelmét. 9–12 hónapos korban jönnek az első állások, lépések, az utánzás és az ok-okozat megértése. A mozgásfejlődés rohamos, így a tolható játékok, építőkockák vagy hangot adó interaktív eszközök ideális baba ajándékok.
Milyen baba ajándékok jöhetnek szóba 1 éves kor alatt?
Az első évben olyan játék a legoptimálisabb, ami fejleszti az érzékszerveket (hangok, színek, textúrák), ösztönzi a mozgást (gurulós labdák, tornaszőnyegek, játszószőnyegek), biztonságos a szájba vételhez (BPA-mentes, könnyen tisztítható) és interaktív (zenélő játékok, visszajelzést adó gombok, tükörrel ellátott könyvek). Ha kifejezett tippeket szeretnél kapni, vagyis szeretnéd konkretizálni a tökéletes baba ajándékokat, akkor most figyelj, mert korosztályos tanácsok következnek!
– Újszülött-3 hónapos korig: babacsörgő, textilkönyv, kontrasztos képkártyák
– 3–6 hónapos korban: foglalkoztató játszószőnyeg, plüss babatükör, rágóka
– 6–9 hónap között: építőpoharak, zenélő könyvecskék, mozgásra ösztönző puha labda
– 9–12 hónapos korban: járássegítő, egyszerű formabedobó, nagyobb méretű építőkocka
Miért van szükség fejlesztő hatású játékokra?
Mert minden játék, amit egy baba kap, hozzájárul az idegrendszeri éréshez, a mozgáskoordinációhoz és a kognitív fejlődéshez. Ha olyan ajándékot választasz, ami mindezt támogatja, akkor nemcsak örömet, hanem értékes fejlődési lehetőséget is ajándékozol. Ráadásul a csöppség öröme a szülő öröme is, így minden jól megválasztott játék duplán boldoggá tesz. Amennyiben még ezek után sincs ötleted, hogy a baba ajándékok rengetegéből mit is válassz, látogass el az okosjatek.hu webáruházba! Itt mindent megtalálhatsz, amire csak szükséged lehet ahhoz, hogy a gyerkőcöt megörvendeztesd.
Fontos megemlíteni, hogy a baba ajándékok csak 7-8 hónapos kortól elérhetőek, egészen 1,5 éves korig, hiszen eddig nevezzük babának a gyermeket. Ráadásul az Okosjátéknál nem tucat játékokat találhatsz. A cég az egyediségre próbál maximálisan törekedni a termékkínálatával.